2013. szeptember 22., vasárnap

1. fejezet

-Harry! Gyere már! Vacsora!- rontott be egy kisgyerek szobámba.
-Megyek.- sóhajtottam. 17 vagyok és még mindig egy árvaházban élek! Hogy mióta vagyok bent? 2 napos korom óta! Senkinek nem kellettem! Idővel az összes barátomat elvitték, de én itt maradtam. Lehet, hogy ennyire csúnya vagyok? Már senki nem maradt velem egy idős, csak kisebbek. De őket is mindig gyorsan elviszik. Csak én vagyok ennyire szerencsétlen! De nem baj. 1 év múlva már elmehetek innen. Lementem az ebédlőbe.
-Szia Harry!- mosolygott a konyhás nő. Igazából szerintem vagy 2 évvel lehet idősebb nálam. Elég csinos hosszú, fekete hajával és csillogó, zöld szemeivel.
-Hali Alice.- viszonoztam gesztusát.- Milyen napod volt?
-Felettébb könnyű. Ma csak kaját osztani jöttem be. Nem kellett főznöm.- rakta a tálcámra az egész tűrhető ételt.
-Az jó.- fogtam meg a vacsorámat.- Köszi szépen.- indultam el egy üres asztalhoz.
-Szívesen és jó étvágyat!- szólt még utánam.
-Köszi.- mosolyogtam még vissza rá. Elég jóban vagyunk. Nagyon kedves lány. Unottan eszegettem, mikor lehuppant mellém Lilien. Hihetetlenül energikus csaj és ha jól tudom 14 éves.
-Képzeld H! Szabadulok!- vigyorgott szélesen. Kikerekedett szemekkel néztem rá.
-Ne csináld már!- mondtam letörten.- Egyedül maradok! Minden barátomat elviszik! Persze örülök neki, de akkor is! Kivel fogok dumálni?
-Nyugi! Itt lesz Carlos.- kuncogott. Carlos 5 éves hiperaktív kölyök, aki legszívesebben azzal tölti idejét, hogy általa karate technikának titulált mozdulatokat gyakorol rajtam. Nem egyszer volt, hogy az orvosiba kötött ki egyikünk, vagy mindketten.
-Én is szeretlek Li!- nyomtam villámat mérgesen a húsba.
-Tudom. Nagyon sajnálom H, de most mennem kell pakolni. 2 óra múlva jönnek értem.- ölelt át.- Hiányozni fogsz.
-Te is nekem! Remélem majd még találkozunk!- adtam neki egy puszit. Ő volt az egyetlen itteni barátom. Most már ő sem lesz! Nemsokára az lesz, hogy csak miattam tartják fent ezt az intézményt!- Meg van a képed?- kérdeztem ijedten.
-Persze.- húzta elő zsebéből a fotót.
A képen én 5 éves voltam, Lilien pedig kettő. Körülbelül akkor hozták be őt és rögtön összebarátkoztunk. 
-Neked?- mosolygott.
-Természetesen. Soha nem fogom elhagyni.- néztem a képet.
-Én sem.- indult el. 
-Figyelem!- jött be az igazgató.- Szülők!- mosolyogva nézett körbe. Ez azt jelenti, hogy megint jött egy család, aki gyereket szeretne. Ilyenkor mindenki bizakodva rohan a konferencia terembe, ahol sorba állítanak minket és mindenkit megnézhetnek egyenként a jövőbeli szülők. Nem vagyunk túl sokan, így mindenki pozitívan szokott rohanni, hogy elsőnek érjen oda. Én már tudom, hogy semmi esélyem, így előző alkalommal már  oda sem mentem.- Styles!- nézett rám az igazgató nő.- Te is jössz!- nézett mérgesen. Bólintottam és folytatni akartam a vacsorámat.- Most!- szólt rám.
-Jól van na!- mentünk el ketten. Már mindenki ott volt. Beálltam a sor végére. Bejött a család. Egy srác jött és gondolom az anyja. Kedvesnek tűntek. 
-Szóval ő itt Jay és a fia Louis.- mosolygott az igazgató.- Louis édesapja éppen dolgozik ezért nem tudott eljönni, de biztosíthatlak titeket, hogy nagyon jószívű ember. 
-Sziasztok.- integetett Jay. Végigmentek mindenki előtt és volt akivel beszélgettek is. Louis nagyon közvetlen volt mindenkivel. Aranyos srác. Odaértek hozzám. 
-Sziasztok.- vigyorogtam szélesen.- Harry vagyok. Harry Styles.- fogtam kezet az anyukával, majd Louisval is. 
-Hány éves vagy?- lepődött meg Jay.
-17.- sóhajtottam. 
-Mióta vagy itt?- érdeklődött a fiú.
-Majdnem mióta megszülettem.- bólogattam.- Ez van.- húztam fel vállaim. Alsó ajkamba haraptam mert nem pont a legboldogabb témát hozták fel és egy kicsit fájt. Tudom, hogy a szüleim szegények voltak és csak nekem akartak jót, de azt hittem majd valaki elvisz. Erre lassan 18 éve rohadok itt! Nem lehet, hogy ilyen visszataszító vagyok! 
-Anya, menjünk!- ráncigálta anyukája felsőjét Louis. Meglepődtem. Szóval ennyi. Megint itt maradok. Gyorsan elmentek. 
-Szia Harry!- intett még vissza Jay, de Louis hátra sem nézett. Egy apró könnycseppet töröltem ki szemem sarkából és láttam, hogy ezt Jay is látja. Az igazgatónő odajött hozzám.
-Sajnálom Harry.- ölelt magához. Csöndben simogatta a fejem, mire egyre vizesebb lett arcom. 
-Pedig olyan kedvesnek tűntek.- suttogtam. 
-Tudom. Na menj a szobádba!- mosolygott és elengedett. Letörten kullogtam a folyosón. 
-H! Most indulok!- jelent meg előttem Lilien csomagjaival. Erősen mellkasomhoz szorítottam. 
-Nagyon fogsz hiányozni.- szipogtam. Mosolyogva puszit lehelt arcomra. 
-Készen vagy kislányom?- jelentek meg jövőbeli szülei. Aprót bólintott majd elmentek. Még visszaintett. 
-Ki volt ez a helyes fiú? Az egyik gondozó?- kérdezte az "anyukája". 
-Nem. Ő Harry. A legjobb barátom.- csuklott el hangja. Sokat jelentett, hogy azt mondta, hogy legjobb barátom. Könnyeimmel küszködve feküdtem be az ágyamba. Miért utálnak az emberek? Amit ma az a srác tett, nagyon megbántott. Nem küszködtem tovább. Szabad utat engedtem könnyeimnek. Nem szeretnék többet családokkal találkozni. Ronda vagyok és visszataszító. Egyszerűen engem mindenki utál! 
-Harry?- ült le mellém az egyik gondozó nő. Kedvesen mosolygott. 
-Tessék?- töröltem le arcom. 
-Valamit el kell mondanom.- sóhajtott és előhúzott egy papír köteget.- Gondolom észrevetted, hogy te vagy itt a legidősebb. Ilyen korban a gyerekek már nem szoktak itt lenni. De te más vagy. Mindig is más voltál. Mikor idekerültél mindenkinek elraboltad a szívét. Sokat mosolyogtál és mindenkire nevettél. Nagyon gyorsan megszeretett téged mindenki.- vett elő egy képet. 
-Ez te vagy.- mosolygott.- Te voltál mindenki kedvence. Amikor szabadságot kaptunk mindig téged vittünk mindenhova. Amikor nyaralni mentem akkor is vittelek magammal és mindenki mindig téged figyelt, hogy milyen édes vagy.- mutatott egy másik fotót. 
-De akkor miért nem kellettem senkinek?- lepődtem meg. 
-Mert nem engedtük, hogy elvigyenek.- hajtotta le fejét. Kikerekedett szemekkel figyeltem.- Annyira sajnálom Harry. Te voltál a legédesebb gyerek, akit valaha láttunk és egyszerűen senki nem volt képes elengedni téged. Nagyon sok család el szeretett volna vinni, de mindig azt mondtuk, hogy neked már van családod.- kezdett könnyezni.- Nagyon sajnáljuk, de soha nem szerettük volna, hogy rosszul érezd magad. 
-Köszönöm.- öleltem magamhoz szorosan a nőt.- Köszönöm, hogy ennyire törődtek velem, köszönöm, hogy mindig vigyáztak rám, köszönöm, hogy szerettek és köszönöm, hogy ezt most elmondta.- bújtam hozzá szorosan.- És tudja mit? Ennél jobb gyerekkorom nem is lehetett volna. 
-Harry. Elvisznek.- sírt. 
-Mi?- váltam el tőle meglepődve.- Kicsoda? Mikor?- derültem fel.
-Emlékszel Jayre?- simogatta meg hajam.
-Persze.- tátottam el számat.- Az nem lehet!- ugrottam fel az ágyról.
-De.- fogta meg a kezem. 
-De nekik minek kellek? Louis első nézésre megutált. És ott van nekik ő! Lehet köztünk 2 év! Minek nekik két ugyanakkora srác?- járkáltam idegesen.
-Mert amint rád nézett Jay, beléd szeretett. Nagyon kedves család Harry. Náluk nagyon jó helyen leszel.- folytatta.
-Értem.- ültem le reményvesztetten. Egy olyan családhoz kerülök, ahol van már egy fiú, aki rám nézett és már meg is utált. Legalább nem kerülök az utcára egyedül. Hatalmasat sóhajtottam.- Köszönöm.- mosolyogtam és elkezdtem pakolni.
-Nem sokára itt lesznek érted.- ölelt még át utoljára.- Nagyon vigyázz magadra! Ezek a tieid.- nyomta a kezembe a köteg képet.- De ezt az egyet meg szeretném tartani.- húzott ki egy olyat, amin melltartóban vagyok.- Akkor voltál először nálunk, mivel mindig meg szeretted volna nézni a házunkat. Rögtön megtaláltad a neked legjobban tetsző tárgyat.- mosolygott kedvesen.
-Köszönöm.- néztem a fotókra. 
-Úgy hallom itt is vannak.- nézett az ajtó felé, amin éppen belépett Jay és Louis. 
-Szia Harry!- ölelt magához az "anyukám". 
-Sziasztok.- szorítottam erősen. Nagyon kellemes érzés volt érezni a belőle áradó szeretetet.- Louis.- nyújtottam neki a kezem. Mosolyogva kezet rázott velem, majd magához húzva átölelt. 
-Örülök, hogy te leszel a testvérem.- súgta fülembe. Meglepődve engedtem el. Most akkor mi van? Mégsem utál? Előre érzem, hogy nehéz év vár rám. 
-Indulhatunk?- kapta fel Jay a bőröndömet. 
-Hagyd csak!- vettem ki kezéből.- Elbírom.- mosolyogtam és elindultunk. Leértünk az előtérbe, ahol az összes gondozó várt már. 
-Harry!- rohamoztak meg mind a hatan. Sírva ölelgettek. 
-Hiányozni fogtok.- nyeltem könnyeimet. Lassan elbúcsúzkodtunk és elindultunk. Kimentünk a parkolóba. Egy hatalmas Range Rover állt előttünk, ahova bepattant Louis. Tátott szájjal bámultam. 
-Menj csak!- vette el csomagom Jay és berakta a csomagtartóba. Beszálltam hátulra, mellettem pedig Louis ült. Izgatottan néztem körbe. Hatalmas kocsi volt és nagyon szép, tiszta. 
-Ez szuper.- mosolyogtam. 
-Ugye?- vigyorgott "tesóm". 
-Egyébként te hány éves vagy?- kérdeztem meg érdeklődve. 
-Én vagyok az idősebb. 20 vagyok.- csatolta be biztonsági övét. Követtem példáját.- Öcsi.- kuncogott. 
-Ne örülj!- csaptam vállba. Nevetve összekócolta a hajam. 
-Mehetünk fiúk?- nézett hátra Jay. Egyszerre bólogattunk. Idegesen játszottam ujjaimmal. 
-Nyugodj meg!- nézett Louis halvány mosollyal. 
-Nem fog menni!- kezdtem dobolni a lábammal. Biztatóan megfogta a kezem. Megérkeztünk!

6 megjegyzés:

  1. Tetszik, kíváncsian várom mi lesz ezek után! :)
    K

    VálaszTörlés
  2. Imádommmmmmmmmmmmm :'D kérlek gyors kövit xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! XD Megtaláltál? Mindjárt kirakom, mert már mindjárt kész! (Értelmes mondta pipa!) :D

      Törlés