2013. október 13., vasárnap

7. fejezet

*Reggel*

-Jó reggelt gályázók és pöcsrázók!- üvöltött Louis.
-Ezt a szöveget meg honnan szedted?- keltem fel fáradtan.
-Mit tudom én. Valamelyik filmben volt.- ugrott mellém az ágyban.- Hogy aludtál?- simogatta meg az arcom.
-Jól.- mosolyogtam és lehúztam, hogy egymással szemben feküdjünk. Vigyorogva figyelt.- Mi van?
-Semmi.- adott egy puszit és átkarolta a derekamat.
-Öhm... Nem akarlak megzavarni titeket, de iskolába kéne menni.- jelent meg az ajtóban Zayn, mögötte pedig Grace állt.- Fürtöske!- nevette el magát, mikor kiszálltam az ágyból.- Ari gatyó!
-Köszi.- léptem a szekrényemhez és elővettem egy kockás inget meg egy fekete farmert. Berontottam a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam, majd elkészülődtem. Lent már mindenki rám várt.
-Mehetünk királylány?- vigyorgott Zayn. Csak bólogattam és elindultunk. A sulihoz érve Liamet láttam meg a kapuban. Nem sok kedvem volt kiszállni hozzá.
-Jó reggelt.- mosolygott. Lehajtott fejjel mentem el mellette.- Attól mert nem nézel rám, én még látlak.- gáncsolt ki, mire elterültem a betonon. Egy elég cifra káromkodás után felkeltem és észrevettem, hogy az alkaromon végig lejött a bőr és elég rendesen vérzik.- Bibis lett?- kérdezte Liam magasabb hangon.- Majd Louis ad rá puszit!- lökött arrébb. A többiek már rég bent voltak. Tiszta vér lett az ingem is, de inkább gyorsan bementem, mert már csöngettek.
-Mi történt veled?- pattant fel a helyéről a biosz tanár, mikor meglátott.
-Csak elestem.- legyintettem.- Elnézést a késésért.- iszkoltam a helyemre.
-Állj csak meg!- szólt rám.- Grace! Kísérd el az iskola nővérhez! Ezt le kell fertőtlíteni!
-Rendben.- fogta meg a kezemet a lány és kihúzott a teremből.- Liam volt.- jelentette ki a szemembe nézve. Lehajtott fejjel bólintottam.- Tudtam. Annyira utálom azt a srácot!- ütött egyet a levegőbe.- Nem tudom a többiek miért lógnak vele. Itt is vagyunk.- kopogott be egy ajtón. Egy harcsa bajuszos, elég magas férfi nyitott ajtót.
-Jó reggelt.- néztem fel rá, mivel legalább fél fejjel fölém magasodott. Valamit mormogott és betolt a szobába. Felültem egy vizsgáló ágyra, amíg ő valamit pakolászott. Egy nagy üveg orvosi alkohollal jött vissza és egy vattára öntött belőle. Erősen karomnak nyomta, mire felszisszentem mivel eléggé kellemetlen érzés volt.
-Kész.- dobta ki a fel nem használt kötszert 10 perc múlva.
-Köszönöm.- mentem ki 2 hatalmas kötéssel a karjaimon. Grace féltőn hozzám bújt.
-Nagyon fáj?- nézett fel a szemembe.
-Nem.- adtam egy puszit a fejére.
-Nincs kedvem visszamenni az órára.- mosolyodott el. Meglepődve figyeltem őt.
-Te... te, lógni akarsz?- mondtam ki, amire gondolt.
-Miért ne? Ne legyél már töketlen! Gyere.- ráncigált be egy szertár szerű helyiségbe. Elég dohos szag volt, de nem bántam.- Elég klassz hely.- ült le egy tornaszőnyegre. Követtem példáját, majd mellkasomnak dőlt.
-Látom megtaláltátok a suli legjobb helyét.- lépett be Zayn és Louis, akiket Niall követett.
-Ha ez a szoba mesélni tudna.- vigyorgott Zayn.- Első óta ide hoztam az összes csajt. Csináltuk ott.- mutatott a székre.- Ott.- következett egy tornaszekrény.- Ott.- nézett a zsámolyokra.- Na és persze itt is.- csapott a matracra, mire mindketten felugrottunk.
-Ezt megtarthattad volna magadnak!- nézett bátyjára grimaszolva Grace.
-Ti is szerettétek volna felavatni?- csapott a vállamra Louis.- Mert akkor kimehetünk.- kapcsolt fel egy villanyt, mivel eddig a félhomályban voltunk.- Bazd meg!- kerekedtek ki a szemei, mikor rám nézett.- Veled meg mi történt?- kapta el a kezemet és a sebet takaró gézt vizsgálta.
-Liam reggel fellökött és vagy 2 métert csúsztam a betonon az alkarjaimon támaszkodva.- rántottam meg a vállam.
-Ha ezt anya meglátja kinyír.- túrt hajába Lou.
-Nyugi. Nem lesz semmi baj. Nem mondjuk el neki. Majd hordok pulcsikat.- legyintettem és átöleltem őt.
-Imádlak.- adott egy gyors puszit.- Na mi mentünk.- kapta el Zayn karját és kiráncigálta.- Aztán csak okosan!- kacsintott, mire tiszta vörös lett a képem. Visszaestünk a kék anyagra, nem törődve Zayn emlékeinek kissé irritáló tényével. Grace derekát ölelve néztem a plafont.
-Te olyan fura vagy.- kezdte el simogatni a mellkasom mutató ujjával.- Persze jó értelemben.- mosolygott.- Olyan kis ártatlan vagy. A legtöbb srác perverz disznó. Te olyan más vagy. Nem tudom miért tetszel nekem. Én nem vagyok az az ártatlan típus.- támaszkodott fel, így fölém magasodott. Elkezdett játszani a hajammal, mire felnevettem.- Most meg min nevetsz?- lepődött meg kuncogva.
-Csikizel.- pirultam el.
-Annyira édes vagy.- hajolt egyre közelebb, míg végül összeértek ajkaink. Belemosolyogva csókunkba a mellkasomra húztam és a hátát simogattam. Hirtelen elkezdtem röhögni.- Mi van?- kelt fel meglepetten.
-A hajad. Annyira csikiz.- nevettem tovább.
-Istenem, te kis hülye!- feküdt vissza a hasamra vigyorogva. Hirtelen megéreztem a kezét a combomon. Még levegőt is elfelejtettem venni. Egyre haladt lejjebb, amíg majdnem elérte az érzékeny területet, de még előtte elkaptam a karját és inkább felhúztam magamhoz egy újabb csókra.
-Lassan mennünk kéne.- keltem fel és magammal húztam Gracet is. Rövid haját eltűrte a szeméből és kissé letörten nézett rám.
-Miért nem akarod? Csúnya vagyok?- jelent meg egy könnycsepp az arcán.
-Grace!- töröltem le a vizes csíkot.- Nálad gyönyörűbb lányt még nem láttam.- nyomtam a homlokom az övének.- Csak félek.
-Mitől? Engem nem kell félteni. Nem vagyok szűz.- simogatta meg arcom.
-Én viszont igen.- rohantam ki az ajtón és szerencsémre szünet volt, így berontottam a termünkbe és levágódtam a padomba. Annyira kellemetlenül éreztem magam. Fejemet karjaimra hajtottam, így mikor meghallottam, hogy Grace leül mellém nem szólt hozzám. Tiszta szerencsétlen vagyok! Grace olyan pasit érdemel, aki nem ilyen nyomorult. Ő túl jó hozzám.

*Ebéd*

Mióta elmondtam Gracenek, hogy miért vagyok ilyen visszahúzódó, nem is beszéltünk. Egyedül üldögéltem a szokásos asztalnál és turkáltam a tésztát.
-Mi a baj szépfiú?- jelent meg előttem hatalmas mosollyal az arcán a vörös hajú szépség. Egy apró vigyor jelent meg a szám sarkában.- Délután átjössz?- kérdezte reménykedve.
-Hát...- vacilláltam.
-Nyugi már!- adott egy puszit az orromra.- Csak dumálni, meg megnézhetünk egy filmet.
-Jó.- mentem bele. Ez egy normális kapcsolatban nem fordítva szokott történni? Nem a nő fél a férfi perverzségétől?
-Figyelj Harry!- ült át mellém.- Ne érezd rosszul emiatt magad!- dőlt a vállamra.- Engem egyáltalán nem zavar!- vette el a villámat és elkezdett enni.- Jó a kajád.- vigyorgott rám. Nevetve loptam tőle egy csókot.

*Délután*

-Mit akarsz? Sziklák szeme vagy Paranormal Activity?- mutatott fel két DVD-t.
-Sziklák szeme. A másik gatyi. Egyszer már láttam. Nagyon unalmas.- vettem ki a kezéből a választott filmet. Benyomtam a lejátszóba és bevackoltuk magunkat a kanapéra. Nem nagyon figyeltük a filmet, inkább egymással voltunk elfoglalva. Mikor vége lett Grace vigyorogva figyelt engem.
-Mit csináljunk?- húzott vissza maga mellé, miután visszaraktam a DVD-t a helyére.
-Mindjárt mennem kell. Vissza kell érnem a suliba, mivel találkozóm van az ének tanárral.- grimaszoltam.
-Tényleg! Angyal hangú szépfiú!- ült az ölembe mosolyogva.
-Nagyon édesek vagytok, de keres a bátyád, Fürtöske!- jött be kuncogva Zayn.
-Megyek.- sóhajtottam és átmentem hozzánk. Louis a szobájában volt és feküdt az ágyán. Elterültem mellette.- Mi a baj?
-Van valaki aki tetszik.- nézett rám szomorúan, majd hasamra vezette a kezét.- De nem tudom, hogy ő mit érez.- kezdte el simogatni azt a részt, amit elért.
-Igazából gőzöm sincs, hogy mit kéne tenned. Semmit nem tudok a szerelemről.- törtem le. Nagyon szerettem volna segíteni Louisnak.
-Csak maradj velem.- húzott a lehető legközelebb magához és a derekamon folytatta azt, amit elkezdett a hasamon. Kirázott a hideg, meleg tenyere érintésétől.- Csak nem tetszett?- nevette el magát.- Na gyere. Beviszlek a suliba.- kelt fel és elindultunk.- Megvárlak.- mosolygott, mikor odaértünk. Én bementem az ének tanárhoz.
-Szia Harry! Csak azt szeretném megbeszélni veled, hogy lesz egy énekverseny 2 hét múlva és szeretném, hogy te képviseld az iskolánkat.- ültünk le.
-Nagyon szívesen.- lettem hirtelen nagyon boldog. Egyszerűen imádok énekelni. Kimentem és hatalmas vigyorral ültem be Lou mellé.
-Megkaptad a lehetőséget, hogy képviseld a sulit az országos versenyen. Gratulálok.- kuncogott.
-Te tudtad!- nevettem és hirtelen felindulásból ajkaira adtam egy puszit.
-Harold.- csuklott el a hangja, miután elkaptam a fejem és a szám elé kaptam a kezeim. Basszus.....

17 megjegyzés:

  1. Annyira de annyira jóóóó! :D A vége nagyon aranyos volt! :3 Egyszerűen nem tudok mást mondani csak azt hogy imádom! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszi! :D :'D Olyan boldog vagyok, hogy tetszik!

      Törlés
  2. Jézusom! Ez nagyon, de nagyon, de tényleg nagyon jó lett! :) Gyorsan kövit. Kérlek :)

    VálaszTörlés
  3. :D Ezt nagyon, de nagyon, de tényleg nagyon szépen köszönöm! :3 Imádlak titeket! :)

    VálaszTörlés
  4. imádom!!!XD jaj harry teso zsájára nem ér puszit adni...de ebben az esetben nem haragszom:3 kis édesxd jaj gyors kövit :DDDD

    VálaszTörlés
  5. mond, hogy Larry story lesz :3 olyan édesek együtt.Grace-t nem szeretem :/ Olyan álszent vagy nem tudom

    VálaszTörlés
  6. Huu.. nagyon jo.. *.* kiváncsi vagyok mi fog ebböl kisülni!! :D gyors kövit! :D

    VálaszTörlés
  7. szia, nagyon jó a blogod, miért nem szóltál h van neked ilyen is? Láttam h feliratkoztál hozzám és kritikát is írtál nekem, amiért köszönet jár. Nem egy ócska sablon blog a tied, azt hittem Larrys lehet (még lehet az) de Harry Grace-hez inkább. Louisnak tetszik valaki? Azt tervezed h Harry lesz az? Remélem igen.
    Ja és különösen tetszik h a tiedben Harry az esetlen, az ilyenekben Louis szokott szerencsétlenkedni, amit amúgy imádok, d a tied most ebben egyedi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Na szóval. Nem igazán értem, hogy mit szerettél volna írni. XD Bocsi, lehet, hogy hülye vagyok! Azt írtad, hogy Harry inkább Gracehez illik, majd utána, hogy reméled, hogy Larry blog lesz! Bocsi, fáradt vagyok, de akkor most melyik? :D Amúgy hihetetlenül köszönöm! :3

      Törlés
  8. ja és benne vagy egy cserében? majd nálam válaszolj
    http://louistomlinson911224.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  9. Hát azt h a történetben Harry Grace-hez húz inkább, tehát nem szerintem, hanem te írod így a történeted. de én larrynek örülnék

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Értem. Bocsi, hogy ennyire értetlen vagyok! :)

      Törlés
  10. szia! Most találtam rá a blogodra és már most tetszik! Mikor lesz rész? (pofátlan kérdésxd)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszike. :) Nem tudom, mivel eléggé el vagyok havazva (hülye kifogás), de ígérem, hogy a szünet alatt több rész is lesz. :D (Nem is pofátlan!) :D

      Törlés